Vagyonnyilatkozatok 2018

Vagyonnyilatkozatok 2018

Alig több mint hatvan nappal a választás előtt a képviselőknek, kormánytagoknak ismét vallaniuk kellett: január 31. volt a vagyonnyilatkozatok leadásának határideje. Nem mondjuk meg olvasóinknak, mennyire tekintsék hitelesnek ezeket a nyilatkozatokat, erről nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye. Egy biztos: gyűjtésünkből megtudja, mekkora vagyont vallottak be azok, akik vezetik az országot, vagy szeretnék azt vezetni. Aztán ezt mind fel lehet idézni, amikor majd 2018 híreinek főszereplői lesznek.







Hárommilliót spórolt Balog tavaly óta

Vagyis havonta nagyjából kétszázötvenezer forintot – egy mentőápoló havi fizetésének megfelelő összeget – tett félre egy év alatt az emberi erőforrás-miniszter. Ezen túl azonban nem történt semmilyen változás a vagyoni helyzetében.

hvg.hu



Rétvári Bence az állampapírokra alapoz

Az Emmi államtitkára a csaknem egymilliós fizetését a vagyonnyilatkozata alapján állampapírokban látta a legjobb helyen: hétmillióról 13 millióra emelkedett az itt befektetett vagyona. Megvan a XI. kerületi lakása is.

hvg.hu



Anyagilag nem jött be Gulyásnak a frakcióvezetés

Gulyás Gergely bankszámlája 500 ezer forinttal apadt tavaly óta – anyagilag ezek szerint tehát nem jött be neki az októberi presztízsbeli előrelépés, amellyel a törvényalkotási bizottság elnökéből a Fidesz frakcióvezetője lett.

hvg.hu



Apránként törleszt Farkas Flórián

A miniszterelnöki biztosnak se ingósága, se megtakarítása nincs, fennálló tartozásaiból azonban valamicskét megadott: banki köcsönéből 200 ezret fizetett vissza, magánszemély hitelezőinek 2 milliót.

hvg.hu